Adatvédelmi és adatkezelési szabályzat
1. A szabályzat célja
Jelen szabályzat célja az adatvédelmi és adatkezelési politikájának rögzítése a törvényben
meghatározott adatvédelmi és adatkezelési elvek figyelembevételével, mely által a Szolgáltató
valamennyi szolgáltatásának igénybevétele során biztosított legyen az érintettek személyhez fűződő
jogainak, különös tekintettel személyes adatok védelméhez való jogának tiszteletben tartása az
érintettek személyes adatainak gépi feldolgozása, illetőleg kezelése során.
2. Értelmező rendelkezések
2.1. Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező
szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az
adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az
adatfeldolgozóval végrehajtatja.
2.2. Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a
műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása,
megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása
vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adat további felhasználásának
megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására
alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése.
2.3. Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele,
valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára
jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.
2.4. Hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő
tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatteljes
körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.
2.5. Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése,
függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás
helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adaton végzik.
2.6. Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező
szervezet, aki vagy amely szerződés alapján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött
szerződést is – adatok feldolgozását végzi.
2.7. Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy
közvetve – azonosítható természetes személy.
3. Az adatkezelő megnevezése
Dr Füst Antal
Székhelye: 1112 Budapest, Nezsider park 2.
E-mail: antalfust@gmail.com
Adószáma:
Cégjegyzék száma:
Adatkezelési nyilvántartási száma:
– a továbbiakban Szolgáltató.
Az Ügyfél személyes adatainak kezelése során a Szolgáltató betartja az információs önrendelkezési
jogról szóló 2011. évi CXII. törvény előírásait. Tekintettel arra, hogy az adatkezelés az
adatkezelővel ügyfélkapcsolatban álló felhasználókra vonatkozik, így az adatkezelés adatvédelmi
nyilvántartásba vétele nem szükséges 2011. évi CXII. törvény 65. § (3) a) pontja értelmében:
Nem vezet adatvédelmi nyilvántartást a Hatóság arról az adatkezelésről, amely a) az
adatkezelővel munkaviszonyban, tagsági viszonyban, óvodai nevelésben való részvételre
irányuló, tanulói vagy tanulószerződéses jogviszonyban, kollégiumi tagsági viszonyban vagy –
a pénzügyi szervezetek, közüzemi szolgáltatók, elektronikus hírközlési szolgáltatók ügyfelei
kivételével -ügyfélkapcsolatban álló személyek adataira vonatkozik.
Az Ügyfél mindenkor jogosult az adatkezelést letiltani.
4. Az adatok megismerésére jogosult természetes és jogi személyek, az adatfeldolgozó:
Az adatokat az adatkezelő és annak munkatársai jogosultak megismerni, az adatokat nem
teszik közzé, harmadik személyek számára nem adják ki.
Adatkezelő a számla kibocsátása céljából ügyfél által megadott adatokat továbbítja az Ügyfél
részére. Az adattovábbítás céljának megjelölése: az ügyfél részére számla kiállítása, melyet
adatkezelő az ügyfél által megadott számlázási címre, elektronikus számla esetén az ügyfél
által megadott e-mail címre küld.
5. A kezelt személyes adatok köre
A regisztráció során az Ügyfélnek kötelezően meg kell adnia a következő személyes adatokat:
– belépési név,
– saját e-mail cím,
– jelszó,
– a felhasználó (cég)
nevét,
az ügyintéző nevét,
várost,
utcát,
házszámot,
irányítószámot,
telefonszámot,
adószámot.
A Weboldal adatbázisa az Ügyfél adatait az esetleges előfizetői szerződés megkötése, illetőleg a
regisztrációval nyjtott ingyenes szolgáltatás (korlátozott adatbázis hozzáférés) teljesítése, és az
előfizetői szerződés feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja, azokat azonban az
adatkezelő továbbadni sem reklámfelhasználás, sem egyéb célra – az Ügyfél kifejezett hozzájárulása
hiányában – nem jogosult.
A weboldalon történő regisztrációval, a felhasználási feltételek elfogadásával Ügyfél kijelenti,
hogy a Szolgáltató által részére megtekintésre ingyenesen felkínált anyagok tekintetében az
anyag megismerésének szándékával ügyfélkapcsolatot létesít Szolgáltatóval, melynek
keretében a fentiekben megjelölt számlázási, kapcsolattartási adatainak illetőleg a
szolgáltatás használatához szükséges belépési jelszónak kezeléséhez hozzájárulását adja.
Ezen rendelkezésre figyelemmel Szolgáltató a Regisztrált személyeket ügyfélként kezeli, az
adatkezelés során az ügyfelekre vonatkozó rendelkezések betartásával.
A Weboldalon tett látogatások során egy vagy több cookie-t – apró információcsomagot, amelyet a
szerver küld a böngészőnek, majd a böngésző visszaküld a szervernek minden, a szerver felé
irányított kérés alkalmával – küldünk az Ügyfél számítógépére, amely(ek) révén annak böngészője
egyedileg azonosítható lesz. Ezen cookie-k kizárólag a felhasználói élmény javítása, a belépési
folyamat automatizálása, valamint reklámtevékenységünk hatékonyságának mérése érdekében
működnek.
6. Az adatkezelés jogalapja, módja és célja
6.1. Az adatkezelésre a http://drfüstantal.hu internetes oldalon (a továbbiakban: Weboldal) található
internetes tartalmak felhasználóinak önkéntes, megfelelő tájékoztatáson alapuló nyilatkozata
alapján kerül sor, amely nyilatkozat tartalmazza a felhasználók kifejezett hozzájárulását ahhoz,
hogy az oldal használata során közölt személyes adataik felhasználásra kerüljenek. Az adatkezelés
jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása. A hozzájárulást Felhasználó a fentiekben megjelölt
adatok kezelése tekintetében jelen adatvédelmi szabályzat előzetes megismerését követően
történő kifejezett elfogadásával – az erre vonatkozó jelölőnégyzet kipipálásával – illetőleg a
Weboldal használatával, a regisztrációval, a kérdéses adatok önkéntes megadásával adja meg.
Felhasználó az erre vonatkozó jelölőnégyzet kipipálásával kifejezett és önkéntes
hozzájárulását adja ahhoz, hogy adatkezelő részére marketingcélú anyagokat, hirdetéseket
tartalmazó megkereséseket küldjön.
6.2. Az adatkezelés célja a Weboldalon elérhető szolgáltatások nyújtásának biztosítása. A
Szolgáltató az Ügyfél által rendelkezésre bocsátott adatokat célhoz kötötten, kizárólag az
esetlegesen létrejövő előfizetői szerződés teljesítése és az esetlegesen létrejövő szerződés
feltételeinek későbbi bizonyítása érdekében tárolja. Ügyfél a http://drfüstantal.hu oldalon történő
regisztrációval hozzájárul ahhoz, hogy személyes adatait az alábbi célokra felhasználhassuk:
– az Ügyféllel való kapcsolattartás,
– hírleveleinken keresztül történő rendszeres tájékoztatás.
A regisztráció során megadott elektronikus levélcímek (e-mail címek) adatkezelő általi
felhasználásának módja a következő: az e-mail címek kezelése az ügyfél azonosítását, a
szolgáltatások igénybevétele során a kapcsolattartási célokat, illetőleg az ügyfél részére
szakmai hírlevél megküldésére szolgál. Adatkezelő az általa nyújtott szolgáltatások, továbbá
egyéb hasonló szolgáltatásaira vonatkozó tájékoztatást elektronikus formában, e-mailben
jutattatja el ügyfél részére. Adatkezelő az ügyfél kifejezett hozzájárulásával küld a
regisztráció során megadott e-mail címre marketing célú, saját hasonló szolgáltatásait vagy
hirdetést tartalmazó hírleveleket.
Az Ügyfél adatait kizárólag számítástechnikai eszközzel végrehajtott adatfeldolgozással kezeljük.
6.3. Az automatikusan rögzítésre kerülő adatok célja statisztika-készítés, az informatikai rendszer
technikai fejlesztése, a felhasználók jogainak védelme.
6.4. Az adatkezelő a megadott személyes adatokat az e pontokban írt céloktól eltérő célokra nem
használhatja fel. Személyes adatok harmadik személynek vagy hatóságok számára történő kiadása –
hacsak törvény ettől eltérően nem rendelkezik kötelező erővel – a felhasználó előzetes, kifejezett
hozzájárulása esetén lehetséges kizárólag.
6.5. Adatkezelő a neki megadott személyes adatokat nem ellenőrzi. A megadott adatok
megfelelőségéért kizárólag az azt megadó személy felel. Bármely Ügyfél e-mail címének
megadásakor egyben felelősséget vállal azért, hogy a megadott e-mail címről kizárólag ő vesz
igénybe szolgáltatást. E felelősségvállalásra tekintettel egy megadott e-mail címen történt
belépésekkel összefüggő mindennemű felelősség kizárólag azt a felhasználót terheli, aki az e-mail
címet regisztrálta.
7. Az adatkezelés időtartama
7.1. A regisztráció során kötelezően megadott adatok kezelése a regisztrációval kezdődik és annak
törléséig tart. Nem kötelező adatok esetén az adatkezelés az adat megadásának időpontjától a
kérdéses adat törléséig tart. A regisztráció során rögzített adatok megváltoztatását, vagy törlését a
regisztrált Ügyfél a bejelentkezést követően a „Saját fiókban” kezdeményezheti.
7.2. Fenti rendelkezések nem érintik a jogszabályban (pl. számviteli jogszabályokban)
meghatározott megőrzési kötelezettségek teljesítését.
8. Az adatokat megismerni jogosult személyek köre
8.1. Az adatokat elsődlegesen Szolgáltató illetve Szolgáltató belső munkatársai jogosultak
megismerni, azonban azokat nem teszik közzé, harmadik személyek részére nem adják át.
8.2. Az alapul fekvő informatikai rendszer üzemeltetése, a megrendelések teljesítése, az elszámolás
rendezése körében Szolgáltató adatfeldolgozót (pl. rendszerüzemeltető, könyvelő) vehet igénybe.
Szolgáltató az ilyen külső szereplők adatkezelési gyakorlatáért nem felelős.
8.3. A fentieken túl az Ügyfélre vonatkozó személyes adatok továbbítására kizárólag törvényben
kötelezően meghatározott esetben, illetve az Ügyfél hozzájárulása alapján kerülhet sor.
9. Az ügyfél jogai
9.1. Az Ügyfél bármikor jogosult tájékoztatást kérni a Szolgáltató által kezelt, rá vonatkozó
személyes adatokról, továbbá bármikor módosíthatja azokat az ÁSZF-ben meghatározott módon.
Ügyfél jogosult továbbá adatai törlésének kérésére az e pontban megadott elérhetőségek úját n.
9.2. Szolgáltató az Ügyfél kérésére tájékoztatást ad a rá vonatkozó, általa kezelt adatokról, az
adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják
vagy kapták meg adatait. Szolgáltató a kérelem benyjtásától számított 30 napon belül írásban adja
meg a kért tájékoztatást.
9.3. Az érintett a jogait az alábbi elérhetőségeken gyakorolhatja:
Levelezési cím:
Dr füst Antal
1112 Budapest, Nezsider park 2
E-mail: antalfust@gmail.com
Az Ügyfél bármely, az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéssel, illetve észrevétellel a Szolgáltató
munkatársához fordulhat a fenti elérhetőségeken keresztül.
9.4. Az Ügyfél bármikor jogosult a helytelenül rögzített adatainak helyesbítését, vagy azok törlését
kérni. Egyes adatait az Ügyfél a Honlapon maga helyesbítheti; egyéb esetekben Szolgáltató a
kérelem beérkezésétől számított 3 munkanapon belül törli az adatokat, ez esetben azok nem lesznek
jra helyreállíthatók. A törlés nem vonatkozik a jogszabály (pl. számviteli szabályozás) alapján
szükséges adatkezelésekre, azokat Szolgáltató a szükséges időtartamig megőrzi.
9.5. Az ügyfél bíróság előtt érvényesítheti jogait, kérheti továbbá az adatvédelmi biztos segítségét
is.
9.6. Amennyiben az Ügyfél szolgáltatás igénybevételéhez a regisztráció során harmadik fél adatait
adta meg, vagy a Weboldal használata során bármilyen módon kárt okozott, a Szolgáltató jogosult
az Ügyféllel szembeni kártérítés érvényesítésére. A Szolgáltató ilyen esetben minden tőle telhető
segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása
céljából.
10. Egyéb rendelkezések
10.1. Szolgáltató rendszere a felhasználók aktivitásáról adatokat gyűjthet, melyek nem
kapcsolhatóak össze a felhasználók által a regisztrációkor megadott egyéb adatokkal, sem más
honlapok vagy szolgáltatások igénybevételekor keletkező adatokkal.
10.2. Minden olyan esetben, ha a szolgáltatott adatokat a Szolgáltató az eredeti adatfelvétel céljától
eltérő célra kívánja felhasználni, erről a felhasználót tájékoztatja, és ehhez előzetes, kifejezett
hozzájárulását megszerzi, illetőleg lehetőséget biztosít számára, hogy a felhasználást megtiltsa.
10.3. Szolgáltató kötelezi magát, hogy gondoskodik az adatok biztonságáról, megteszi továbbá
azokat a technikai intézkedéseket, amelyek biztosítják, hogy a felvett, tárolt, illetve kezelt adatok
védettek legyenek, illetőleg mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza azok
megsemmisülését, jogosulatlan felhasználását és jogosulatlan megváltoztatását. Kötelezi magát arra
is, hogy minden olyan harmadik felet, akiknek az adatokat esetlegesen továbbítja vagy átadja,
ugyancsak felhívja ez irány kötelezettségeinek teljesítésére.
10.4. Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy jelen Szabályzatot az Ügyfelek előzetes értesítése mellett
egyoldalúan módosítsa. A módosítás hatályba lépését követően az Ügyfél a szolgáltatás
használatával ráutaló magatartással elfogadja a módosított Szabályzatban foglaltakat.