Hivatkozások

 

FÜST ANTAL

publikációira történt

HIVATKOZÁSOK JEGYZÉKE

 

Budapest, 2017. február hó

  1.      Füst, A.: ***
  • – Faller Gusztáv – Tóth Miklós: Bányagazdaságtan, Tankönyvkiadó, Budapest, 1991. J 14-1727. Idézet az „Előszó”-ból: „A jegyzék II. részében – felhasznált és egyben ajánlott irodalomként – megadottakon túl, elsősorban Bárdossy György, Fodor Béla, Füst Antal, Gagyi Pálffy András” … „, különféle (jórészt nem publikált) tanulmányaiból merítettek a szerzők.”
  1. Füst, A.: A halimbai bauxit előfordulás hidrogeológiai helyzete. Bányászati és Kohászati Lapok 100. évf. 3. sz. 1967. pp. 177-180.
  • – Juhász József :Hidrogeológia. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1976. (545. és 546. oldal)
  1. Füst, A.: Föld alatti bányavízülepítők méretezése és üzemeltetése. VI. Bányavízvédelmi konferencia. Bp. MTA, BKI, OMBKE kiadvány, 1970.
  • – Schmieder, A. – Kesserű, Z. – Juhász, J. – Willems, T. – Martos, F.:  Vízveszély és vízgazdálkodás a bányászatban. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1975.
  1.         Füst, A.: Bányavízcsorgák és ülepítők méretezése, üzemeltetése. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc 1972.
  • – Rozgonyi, T.: A bátaapátii felszín alatti tároló vízgyűjtő és kezelő rendszerének, és a felszíni víztelenítő és elvezető rendszer kapcsolata a tárolási időszak alatt. Tanulmány, 2008.
  1. Hoványi, L. – Füst, A. – Szép, I.: Bauxit-előfordulások optimális megkutatása. Földtani Kutatás XX. évf. 2-3. sz. 1977. pp. 1-8.)
  • – Referativnüj Zsurnal. Gornoe Delo. 1979. 2. sz. 2. B. 77 UDK

622.1: 550.8

  • – Somos László: Ásványi nyersanyagok és lelőhelyek többszempontos klasszifikációja. MÁFI „D” sorozat –1. 1981.
  • – Somos László: Ásványi nyersanyagok és lelőhelyek osztályozása. MÁFI Módszertani Közlemények VI. kötet 1983/1.
  1.                  Füst, A. – Szép, I.: Ásványlelőhely-paraméterek előrejelzése. Földtani Kutatás XX. évf. 2-3. sz. 1977. pp. 17-27.
  • – Referativnüj Zsurnal. Gornoe Delo. 1978. 4. sz. 4. B. 54 UDK 622.03.622.1: 528.94
  • – Somos László: Ásványi nyersanyagok és lelőhelyek többszempontos klasszifikációja. MÁFI „D” sorozat –1. 1981.
  • – Bernáth Zoltán: Természetes településű építő – ásványi nyersanyag (adalékanyag) minőségének előrejelzése. Egyetemi doktori értekezés, Budapest, 1982.
  • – Somos László: Ásványi nyersanyagok és lelőhelyek osztályozása. MÁFI Módszertani Közlemények VI. kötet 1983/1.
  1. Füst, A.: Az optimális mintavételi távolság meghatározása a feltárás és a művelés során. BKL-BÁNYÁSZAT 110. évf. 10. sz. 1977. pp. 669-674.
  • – Referativnüj Zsurnal. Gornoe Delo. 1978. 7. sz. 7. B. 41 UDK 622.141.2.1: 620.113
  • – Bernáth Zoltán: Természetes településű építő – ásványi nyersanyag (adalékanyag) minőségének előrejelzése. Egyetemi doktori értekezés, Budapest, 1982.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1. Hoványi, L. – Füst, A.: Geodézia és bányászati geometria II. (Bányászati Geometria). Tankönyvkiadó, Budapest, 1978.
  • – Hoványi Lehel: Külfejtéses bányák felmérése. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1979.
  • – Zergi István: A mátra-bükkaljai lignitelőfordulás sajátosságai. Borsodi Műszaki Gazdasági élet. 1982. 2. sz.
  • – Zergi István: Az ásványlelőhely-paraméterek modelljeinek és sűrűség-függvényeinek kapcsolata. BKL-BÁNYÁSZAT 115. évf. 1982. 7. sz. pp. 477-480.
  • – Bernáth Zoltán: Természetes településű építő – ásványi nyersanyag (adalékanyag) minőségének előrejelzése. Egyetemi doktori értekezés, Budapest, 1982.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  • – Mohammed Sbâa: A Lyukó bővítés kutatási terület kőszéntelepeinek geostatisztikai analízise. Borsodi Műszaki Gazdasági Élet, 1984. 3. sz. pp-25-27.
  • – Zergi, I.: Az ásványlelőhely paraméterek variogramjai és kovariancia függvényei. NME Közleményei, I. Sorozat, Bányászat, 32. (1984) kötet, 1-4. füzet, pp. 37-46.
  • – Bukrinszkij, V.A.: Geometrija Nyedr. Nyedra, Moszkva, 1985.
  • – Mohammed Sbâa: A feketevölgyi bányabővítéssel kapcsolatos geostatisztikai feladatok megoldása. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1985.
  • – Ruszkai István: A földtani kutatás és a bányászati tervezés összefüggéseinek vizsgálata a MÉV III. sz. bányaüzemében. Diplomaterv, Miskolc, 1986.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxit-előfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. BKL-BÁNYÁSZAT, 119. évf. 1986. 3. sz. pp. 148-152.
  • – Szabó Szilvia: Lineáris becslési módszerek alkalmazása a széntelepek telepvastagsági paramétereire. Tudományos diákköri dolgozat, NME, Miskolc, 1987.
  1.   Füst, A. : Bányatervezés és bányaművelés központú ásványkutatás új módszerei.

            kandidátusi értekezés; Budapest, 1978.

  • – Zergi István: Az ásványlelőhely-paraméterek modelljeinek és sűrűség-függvényeinek kapcsolata. BKL-BÁNYÁSZAT 115. évf. 1982. 7. sz. pp. 477-480.
  • – Zergi István: A bányászati gyakorlat geostatisztikai és grafoanalitikai feladatainak korszerű megoldási lehetőségei. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1982.
  • – Fodor, Béla: Bauxittelepek ásványvagyonának értékelése korszerű bányászati geometriai módszerekkel. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc. 1982.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  • – Mohammed Sbâa: A feketevölgyi bányabővítéssel kapcsolatos geostatisztikai feladatok megoldása. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1985.
  • – Böcker, T. – Hné. Hoványi, K.: A Dunántúli középhegység karsztvízmérlege 1978-84. Között. Földtani Kutatás 1985. XXVIII. évf. 4. sz. pp. 43-48.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxit-előfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. BKL-BÁNYÁSZAT, 119. évf. 1986. 3. sz. pp. 148-152.
  1. Hoványi, L. – Füst, A.: Ásványlelőhely-paraméterek változékonysága. Földtani Kutatás XXII. évf. 1-2. sz. 1979. pp. 23-30.
  • – Somos László: Ásványi nyersanyagok és lelőhelyek többszempontos klasszifikációja. MÁFI „D” sorozat –1. 1981.
  • – Bernáth Zoltán: Természetes településű építő – ásványi nyersanyag (adalékanyag) minőségének előrejelzése. Egyetemi doktori értekezés, Budapest, 1982.
  • – Somos László: Ásványi nyersanyagok és lelőhelyek osztályozása. MÁFI Módszertani Közlemények VI. kötet 1983/1.
  1. Füst, A.: A földtani kutatási adatok információtartalmának meghatározása. BKL-BÁNYÁSZAT 112. évf. 1979. 9. sz. pp. 636-640.
  • – NME Bányaműveléstani Tanszék: A mintavételezéssel szembeni műszaki követelmények bonyolult ércelőfordulások feltárása és művelése során. Kutatási részjelentés, Miskolc, 1979.
  • – Zergi István: Az ásványlelőhely-paraméterek modelljeinek és sűrűség-függvényeinek kapcsolata. BKL-BÁNYÁSZAT 115. évf. 1982. 7. sz. pp. 477-480.
  • – Zergi István: A bányászati gyakorlat geostatisztikai és grafoanalitikai feladatainak korszerű megoldási lehetőségei. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1982.
  • – Bernáth Zoltán: Természetes településű építő – ásványi nyersanyag (adalékanyag) minőségének előrejelzése. Egyetemi doktori értekezés, Budapest, 1982.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  • – Hargitai Róbert: Csetény I. Bauxitelőfordulás grafoanalitikai és geostatisztikai feldolgozása. Diplomaterv, NME, Miskolc, 1989.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1. Füst, A. – Zergi, I.: A Mecsek hegység tektonikai tagoltságának statisztikai vizsgálata. BKL-BÁNYÁSZAT 112. évf. 11. sz. 1979. pp. 763-766.
  • – Referativnüj Zsurnal. Gornoe Delo. 1980. 8. sz. 8. B. 22 UDK
  • – 03: 551.243
  • – Zergi István: A bányászati gyakorlat geostatisztikai és grafoanalitikai feladatainak korszerű megoldási lehetőségei. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1982.
  1.      Füst, A. – Szép, I. – Zergi, I.: A kutatási hálózat optimális méretének meghatározása fokozatos közelítéssel. Földtani Kutatás XXIII. évf. 1-2. sz. 1980. pp. 15-18.
  • – Somos László: Ásványi nyersanyagok és lelőhelyek többszempontos klasszifikációja. MÁFI „D” sorozat –1. 1981.
  • – Bernáth Zoltán: Természetes településű építő – ásványi nyersanyag (adalékanyag) minőségének előrejelzése. Egyetemi doktori értekezés, Budapest, 1982.
  • – Somos László: Ásványi nyersanyagok és lelőhelyek osztályozása. MÁFI Módszertani Közlemények VI. kötet 1983/1.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxit-előfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. BKL-BÁNYÁSZAT, 119. évf. 1986. 3. sz. pp. 148-152.
  1.    Füst, A. – Zergi, I. – Bokor, B.: A Mátra – Bükkaljai lignitterület telepparamétereinek vizsgálata. Kutatási zárójelentés, NME Miskolc, 1980.
  • – Zergi István: A mátra-bükkaljai lignitelőfordulás sajátosságai. Borsodi Műszaki Gazdasági élet. 1982. 2. sz.
  • – Zergi, I.: Az ásványlelőhely paraméterek variogramjai és kovariancia függvényei. NME Közleményei, I. sorozat, Bányászat, 32. (1984) kötet, 1-4. füzet, pp. 37-46.
  1.    Füst, A. – Zergi, I.: Az ásványvagyon mennyiségének és szórásának meghatározása függő változók esetén. BKL-BÁNYÁSZAT 114. évf. 1981. 3. sz. pp. 173-176.
  • – Referativnüj Zsurnal. Gornoe Delo. 1981. 8. sz. 8. B. 54 UDK 622.013.34/.36: 553.048:622.142.5
  • – Mining Annual Reviev 1982. 141. old.
  • – Zergi István: A bányászati gyakorlat geostatisztikai és grafoanalitikai feladatainak korszerű megoldási lehetőségei. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1982.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  • – Mohammed Sbâa: A feketevölgyi bányabővítéssel kapcsolatos geostatisztikai feladatok megoldása. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1985.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxit-előfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. BKL-BÁNYÁSZAT, 119. évf. 1986. 3. sz. pp. 148-152.
  1. Füst, A.: Bányászati geometriai és geostatisztikai módszerek alkalmazása hasznosítható ásványok kutatásánál. Tanulmány, NME, Miskolc, 1981.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  1. Füst, A.: Bányászati geometriai és geostatisztikai összefoglaló. Tanszéki segédlet, NME kiadványa, Miskolc, 1981.
  • – Fodor, Béla: Bauxittelepek ásványvagyonának értékelése korszerű bányászati geometriai módszerekkel. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc. 1982.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  • – Mohammad Sbaa: A Lyukó bővítés kutatási terület kőszéntelepeinek geostatisztikai analízise. Borsodi Műszaki Gazdasági Élet, 1984. 3. sz. pp-25-27.
  1. Füst, A.: A minták hatástávolsága és a kutatási hálómétet kapcsolata üledékes kőzetek lelőhelyein. BKL-BÁNYÁSZAT 115. évf. 1982. 3. sz. pp. 187-190.
  • – Zergi István: A mátra-bükkaljai lignitelőfordulás sajátosságai. Borsodi Műszaki Gazdasági Élet. 1982. 2. sz.
  • – Zergi István: A bányászati gyakorlat geostatisztikai és grafoanalitikai feladatainak korszerű megoldási lehetőségei. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1982.
  • – Fodor, Béla: Bauxittelepek ásványvagyonának értékelése korszerű bányászati geometriai módszerekkel. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc. 1982.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  • – Zergi, I.: Az ásványlelőhely paraméterek variogramjai és kovariancia függvényei. NME Közleményei, I. Sorozat, Bányászat, 32. (1984) kötet, 1-4. füzet, pp. 37-46.
  • – Mohammed Sbâa: A feketevölgyi bányabővítéssel kapcsolatos geostatisztikai feladatok megoldása. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1985.
  • – Bárdossy, G. – Fodor, B. – Lengyel, Vné. – Bárdossy, A.: Tapasztalatok számítástechnikai és geostatisztikai módszerek alkalmazására a magyar bauxitkutatásban és bauxitbányászatban. BKL-BÁNYÁSZAT 118. évf. 1985. 5. sz. pp. 303-311.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxit-előfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. BKL-BÁNYÁSZAT, 119. évf. 1986. 3. sz. pp. 148-152.
  • – Hargitai Róbert: Csetény I. Bauxitelőfordulás grafoanalitikai és geostatisztikai feldolgozása. Diplomaterv, NME, Miskolc, 1989.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1. Füst, A.: Adalékok az instacionárius paramétermezők kutatási optimumának meghatározásához. NME-K 32. /1982/ kötet, 1-4. füzet, pp. 93-112.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxit-előfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. BKL-BÁNYÁSZAT, 119. évf. 1986. 3. sz. pp. 148-152.
  1. Füst, A.: A műrevaló ásványvagyon mennyiségének meghatározása tonnatartalom függvénnyel. Tanulmány, NME, Miskolc, 1982.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  1. Füst, A. – Zergi, I. – Madai, L. – Szokolai, Gy.: Trendvizsgálatok a mátraaljai és bükkaljai lignitelőforduláson. BKL-BÁNYÁSZAT 115. évf. 1982 .5. sz. pp. 301-304.
  • – Zergi István: A mátra-bükkaljai lignitelőfordulás sajátosságai. Borsodi Műszaki Gazdasági élet. 1982. 2. sz.
  • – Zergi István: A bányászati gyakorlat geostatisztikai és grafoanalitikai feladatainak korszerű megoldási lehetőségei. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1982.
  • – Műszaki Lapszemle, Bányászat 34. évf. 1982. aug. 8. sz. 3880Bá 8/82 519.863:622.349.21
  1. Füst, A. – Zergi, I.: Vozmozsnoszti primenenija metoda Kriga v praktike gornovo dela. Zbornik prednašok z vedecko-technickej konference – sekcija „CELOŠTATNA BANSKO-MERAČSKA KONFERENCIA” Košice, 1982. pp. 78-86.
  • – Hargitai Róbert: Geostatistical Study on Balinka Coal Field. CFSEG Diplom work, Ecole Nationale  Superieure des Mines de Paris (ENSMP), Centre de Geostatistique (CG), Fontaineblau, France, 1991.
  1. Füst, A.: Geostatisztika. A Nógrádi szénbányáknál tartott mérnöktovábbképző tanfolyam segédlete. Kézirat. A Nógrádi Szénbányák sokszorosítása.

– Unger Zoltán: A vetőstatisztika és a fraktálgeometria kapcsolata. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi jelentése, 2005.

– Unger Zoltán: Vetőstatisztika és fraktálgeometria földtani alkalmazásai. PhD értekezés. Szeged, 2007. május 20.

–  Unger Zoltán: Vetőstatisztika és fraktálgeometria. Globe Edit 2017. ISBM 978 3 330 80625 2

  1. Füst, A.: A szférikus variogram állandóinak hatása a krigelés végeredményére és szórására. Tanulmány, ALUTERV-FKI, Budapest, 1983.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  1. Füst, A. – Zergi, I.: A műrevaló ásványvagyon meghatározása sűrűség-függvényekkel. BKL-BÁNYÁSZAT, 116. évf. 5. sz. 1983. pp. 309-314.)
  • – Kiss József: Az ásványvagyon veszteség és a hígulás számítása a gépesített fejtésekben. BKL-BÁNYÁSZAT, 118. évf. 1985. 6. sz. pp. 385-390.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxit-előfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. BKL-BÁNYÁSZAT, 119. évf. 1986. 3. sz. pp. 148-152.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  • – Katona Gábor: A hatékony ásványvagyon-gazdálkodási rendszer egyes elemei piacgazdálkodási körülmények között. PhD értekezés, Miskolc, 1998.
  1.       Füst, A. – Félegyházi, Zs. – Szőllősy, J.: Halimba III. fejtési rendszerének fejlesztése. Tanulmány. Aluterv-FKI, Budapest, 1983.

– Unger Zoltán: Vetőstatisztika és fraktálgeometria földtani alkalmazásai. PhD értekezés. Szeged, 2007. május 20.

–  Unger Zoltán: Vetőstatisztika és fraktálgeometria. Globe Edit 2017. ISBM 978 3 330 80625 2

 

  1. Füst, A.: Geodézia és bányászati geometria II. (Bányászati geometria). Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. J 14-1539.
  • – Somogyi Csaba: Ajka II. terület geostatisztikai elven történő ellenőrző készletszámítása. Diplomaterv, Miskolc, 1986.
  • – Kovacsics Árpád: Fenyőfő IV. Bauxitlencse termelés központú geostatisztikai értékelése. Diplomaterv, Miskolc, 1986.
  • – Szabó Szilvia: Lineáris becslési módszerek alkalmazása a széntelepek telepvastagsági paramétereire. Tudományos diákköri dolgozat, NME, Miskolc, 1987.
  • – Phetsamone S. Phanhxay: A Csabpuszta XIII. klencse geostatisztikai számítása. Diplomaterv, NME, Miskolc, 1988.
  • – Hargitai Róbert: Csetény I. Bauxitelőfordulás grafoanalitikai és geostatisztikai feldolgozása. Diplomaterv, NME, Miskolc, 1989.
  • – Fülöp Miklós: Számítógépes földtani adatbázis és bányaföldtani modellezés a Borsodi Szénbányáknál. BKL-BÁNYÁSZAT, 124. évf. 1991. 9-10. sz. pp. 503-507.
  • – Hargitai Róbert: Geostatistical Study on Balinka Coal Field. CFSEG Diplom work, Ecole Nationale  Superieure des Mines de Paris (ENSMP), Centre de Geostatistique (CG), Fontaineblau, France, 1991.
  • – Menz, Joachim: Gebirgs- und Lagerstättengeometrie, Monographie und Studienhilfe. Bergakademie Freiberg 1991, Textteil 153 S., Bildteil 44 S., Formelsammlung 31 S.
  • – Földessy János: Ásványi nyersanyagok vagyonbecslése. A műszaki földtan – geológus mérnök szakos hallgatók számára. 2001 szeptember.
  • – Herczeg Ádám, Turai Endre: Geoinformatika. 2011.
  1. Füst, A. – Zergi.: A krigelés alkalmazási lehetőségei a bányászati gyakorlatban.

            NME-K 32. /1984/ kötet, 1-4. füzet, pp. 47-58.

  • – Bányászati Szakirodalmi Tájékoztató 311.14:622 3. évf. 1985. jún. 6. sz. 277. old. 1821BN85-06
  • – Mohammed Sbâa: A feketevölgyi bányabővítéssel kapcsolatos geostatisztikai feladatok megoldása. Egyetemi doktori értekezés, Miskolc, 1985.
  • – Szabó Szilvia: Lineáris becslési módszerek alkalmazása a széntelepek telepvastagsági paramétereire. Tudományos diákköri dolgozat, NME, Miskolc, 1987.
  • – Hargitai Róbert: Csetény I. Bauxitelőfordulás grafoanalitikai és geostatisztikai feldolgozása. Diplomaterv, NME, Miskolc, 1989.
  • – Hargitai Róbert: Geostatistical Study on Balinka Coal Field. CFSEG Diplom work, Ecole Nationale  Superieure des Mines de Paris (ENSMP), Centre de Geostatistique (CG), Fontaineblau, France, 1991.
  1. Füst, A. – Zergi, I.: Graduálás a variogramfüggvény alapján. NME-K 32. /1984/ kötet, 1-4. füzet, pp. 141-147.
  • – Bányászati Szakirodalmi Tájékoztató 519.233:622 3. évf. 1985. jún. 6. sz. 1817BN85-06
  1. Füst, A.: Adalékok az instacionárius paramétermezők kutatási optimumának             meghatározásához. NME-K 32. /1984/ kötet, 1-4. füzet, pp. 93-112.
  • – Bányászati Szakirodalmi Tájékoztató 519.243:622 3. évf. 1985. jún. 6. sz. 1818BN85-06
  • – Kohán Balázs: GIS-alapú vizsgálat a Duna-Tisza közi homokhátság száradozásának témakörében Doktori értekezés 2014.
  • – Balázs KOHÁN and József SZALAI: Spatial analysis of the shallow groundwater level monitoring network in the Danube–Tisza Ridge using semivariograms Hungarian Geographical Bulletin 63 (4) (2014) 1–22.

DOI: 10.15201/hungeobull.63.4.2

  1. Füst, A. – Zergi, I.: Egy tervezett fejtés várható paraméter-értékeinek becslése.

NME-K 32. /1984/ kötet, 1-4. füzet, pp. 157-165.

  • – Bányászati Szakirodalmi Tájékoztató 622.273.23.014.1:519.233 3. évf. 1985. jún. 6. sz. 1830BN85-06
  1.       Füst, A. – Krasznai, J.: A lognormális pontkrigelés alkalmazása Fenyőfő III. bauxitlencse geostatisztikai vizsgálatánál. Kézirat, ALUTER-FKI, Budapest, 1983.
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxitelőfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. Gedeon Tihamér pályázat I. díj, 1983.
  1. Füst, A. – Zergi, I.: Mikro- és makrostruktúrák kimutatása a kányási bányaüzem területén. BKL-BÁNYÁSZAT 117. évf. 6. sz. 1984. pp. 396-398.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1.       Füst, A. – Krasznai, J.: A lognormális pontkrigelés alkalmazása Fenyőfő III. bauxitlencse geostatisztikai vizsgálatánál. BKL-BÁNYÁSZAT 118. évf. 2. sz. 1985. pp. 114-118.
  • – Bányászati Szakirodalmi Tájékoztató 311.14:550.81:553.492.1 3. évf. 1985. jún. 6. sz. 1816BN85-06
  • – Zergi István: Javaslatok a magyar bauxit-előfordulások kutatási optimumának meghatározására, és a kutatási eredmények értékelésére. BKL-BÁNYÁSZAT, 119. évf. 1986. 3. sz. pp. 148-152.
  • – Ó. Kovács Lajos – Juhász Erika – Huszár Gyula: Sokváltozós matematikai módszerek hasznosítása a bauxitbányászatban. Földtani Kutatás, XXXIII. évf. 1990. 1-2. sz. pp. 19-25.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1. Füst, A. – Krasznai, J.: Geostatisztikai vizsgálatok a Fenyőfő III. bauxitlencse feltárási és fejtési technológiájának tervezéséhez. BKL-BÁNYÁSZAT 118. évf. 10. sz. 1985. pp. 656-662.)
  • – Fülöp Ferenc: A bauxitbányászat termelésírányításának számítógépes irányítási rendszere. BKL-BÁNYÁSZAT, 120. Évf. 1987. 8. Sz. pp. 547-551.
  1.       Füst, A.: A pontkrigelés eredményének és szórásának változása a szférikus típusú félvariogram paramétereinek függvényében. BKL-BÁNYÁSZAT 118. évf. 4. sz. 1985. pp. 236-240.
  • – Bányászati Szakirodalmi Tájékoztató 519.233:622. 3. évf. 1985. jún. 6. sz. 138
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  • – Halmóczki Szabolcs: Környezetgeokémiai vizsgálatok Gyöngyösoroszi térségében. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1.      Füst A (1985):    Geodézia és bányászati geometria I-II. Kézirat,. Tankönyvkiadó, Budapest. 231 p.

–      Földessy János: Ásványi nyersanyagok vagyonbecslése. A műszak földtan – geológus mérnökszakos hallgatók számára. 2001.

  1. Füst, A.: Az ásványtelepek kutatási hálózatának méretezése. BKL-BÁNYÁSZAT 119. évf. 5. sz. 1986. pp. 331-332.
  • – Bányászati Szakirodalmi Tájékoztató 622.12.013.3:519. 2. évf. 1986. jún. 6. sz. 109
  1. Füst, A. – Fodor, B. – Rapp, F. – Somos, L.: Geostatisztikai értelmező szótár.

MÁFI kiadványa, Budapest, 1986.

  • – Hargitai Róbert: Csetény I. Bauxitelőfordulás grafoanalitikai és geostatisztikai feldolgozása. Diplomaterv, NME, Miskolc, 1989.
  • – Kázmér Miklós: Angol – magyar geológiai szótár. Kempelen Farkas Digitális Tankönyvtár, Budapest, 2005.

–    Unger Zoltán: Vetőstatisztika és fraktálgeometria földtani alkalmazásai.       PhD értekezés. Szeged, 2007. május 20.

–   Unger Zoltán: Vetőstatisztika és fraktálgeometria. Globe Edit 2017.   ISBM 978 3 330 80625 2

  1.       Füst, A.: Ásványtelepek paramétereinek közelítő matematikai modelljei. BKL-BÁNYÁSZAT 119. évf. 7. sz. 1986. pp. 444-446.
  • – Bányászati Szakirodalmi Tájékoztató 622.12.013.:519.24  4. évf. 1986. szept. 9. sz. 137
  • – Hargitai Róbert: Csetény I. Bauxitelőfordulás grafoanalitikai és geostatisztikai feldolgozása. Diplomaterv, NME, Miskolc, 1989.
  1. Füst, A.: A geológiai kutatási adatok homogenitásának problémája. BKL-BÁNYÁSZAT 119. évf. 12. sz. 1986. pp. 832-835.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1. Füst, A.: Észrevételek Dienes István: A geológiai paraméterek sztochasztikus kezelésének lehetőségei és korlátai című tanulmányáról. Földtani Közlöny 118. évf.  1988.  pp. 285-286.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1. Gutmann, G. – Füst, A. –Janositz, F. – Koczka, G. – Molnár, S. – Takács, T.: Ásvány-vagyon számítások a dorogi medence lencsehegyi területére. Kutatási zárójelentés, KBFI – KFH Dorog – Budapest, 1988.
  • – Vasady Kornélia: A dorogi szénmedence Lencsehegy 1. Telep geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1. Molnár, S. – Füst, A. – Kun, A.: Általános geostatisztikai programcsomag. Minerva projekt. KBFI, 1988.
  • – Somogyi Ferenc: Műszaki rendszerek kockázatvizsgálatának elmélete és gyakorlata. Diplomamunka, Szent István Egyetem, Gödöllő, 2002.
  1. Füst, A.: A súlyozott átlaggal becsült paraméter becslési szórása. BKL-BÁNYÁSZAT 122. évf. 5. sz. 1989. pp. 311-314.)
  • – Hargitai Róbert: Csetény I. Bauxitelőfordulás grafoanalitikai és geostatisztikai feldolgozása. Diplomaterv, NME, Miskolc, 1989.
  1.       Füst, A. – Molnár, S. – Zergi, I.: A lineáris becslési eljárások pontossági vizsgálata. BKL-BÁNYÁSZAT 122. évf. 10. sz. 1989. pp. 674-679.
  • – Hargitai Róbert: Csetény I. Bauxitelőfordulás grafoanalitikai és geostatisztikai feldolgozása. Diplomaterv, NME, Miskolc, 1989.
  • – Halmóczki Szabolcs: Környezetgeokémiai vizsgálatok Gyöngyösoroszi térségében. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1. Füst, A. – Zergi, I. Menz, J.: Genauigkeitsunfersuchungen für die lineáre Vorhersage von Lagerstättenparametern. Neue Bergbautechnik 19. Jg. Heft 4. 1989. pp. 128-130.
  • – Menz, Joachim – Farkas Ferenc: Genaiugkeitsvoranschläge für die vorhersage der Lagerstättenparameter bei geostatistitischen Modellannahmen.
  1. Füst, A. – Juhász, A. – Kun, A. – B. Nagy, J.: A dubicsányi kőszénterület várható tektonizáltsága. Kutatási Zárójelentés, KFH Miskolc –       Budapest, 1989.
  • – Fodor Béla, Faller Gusztáv – Bárdossy György – Földessy János – Szilágyi Gábor – Juhász András: Szilárd ásványi nyersanyagtelepek piaci értékelésének módszerei, alkalmazási lehetőségei. Tanulmány, Magyarhoni Földtani Társulat, Budapest, 1991.
  1.       Füst, A. – Szidarovszky, F.: Számítógép alkalmazása tektonikai térképek szerkesztésére. BKL-BÁNYÁSZAT 122. évf. 1. sz. 1989. pp. 22-26.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1. Füst, A. – Kun, A. – Koczka, G. – Lesták, F. – Widder, A.: A fehérvárcsurgói üveghomok előfordulás paramétereinek geostatisztikai vizsgálata. Kutatási zárójelentés, KBFI Budapest, 1989.
  • – Lesták Ferenc: Márkushegy III. kutatási terület mélyfúrási adatainak geostatisztikai elemzése és földtani kockázati vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1.       Füst, A.: Geostatisztika. Az ELTE posztgraduális geostatisztikus szakgeológus képzésének jegyzete, KFH kiadványa, Budapest, 1990.
  • – Hargitai Róbert: Geostatistical Study on Balinka Coal Field. CFSEG Diplom work, Ecole Nationale  Superieure des Mines de Paris (ENSMP), Centre de Geostatistique (CG), Fontaineblau, France, 1991.
  • – Unger Zoltán: Egy szénhidrogén mező mélyfúrási-telepadatainak geostatisztikai feldolgozása és földtani kockázatra vonatkozó elemzése. Magyar Geofizika 33. Évf. 1992. 4. sz. pp. 127-142.
  • – Unger Zoltán: Szarvas (Endrőd-II.) CH mező fúrási telepadatainak feldolgozása és földtani kockázatra vonatkozó elemzése. ELTE posztgraduális geomatematikus képzés szakdolgozata, Budapest, 1992.
  • – Kovács Illés: Térképezés szeizmikus és fúrási adatok alapján, ko-krigelés módszerével. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  • – Lesták Ferenc: Márkushegy III. kutatási terület mélyfúrási adatainak geostatisztikai elemzése és földtani kockázati vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  • – Lukács Andrea: Battonya-Kelet szénhidrogénmező geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  • – Orsós S. Zoltán: A hajdúszoboszlói földalatti gáztároló geometriai sajátosságainak valamint kapacitásának vizsgálata geostatisztikai módszerekkel. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  • – Vasady Kornélia: A dorogi szénmedence Lencsehegy 1. Telep geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  • – Sebestyén István: A k.eocén darvastói formáció geomatematikai vizsgálata a Csabpuszta – I/2. bauxitterületen. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  • – Sebestyén István: A középső eocén Darvastói Formáció geomatematikai vizsgálata a Csabpuszta – I/2. bauxitterületen. Földtani Közlöny, 123/4, 1993. pp. 399-415.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  • – Szűcs Andrea: Felszínalatti vízgyűjtő rendszer hidrogeokémiai paramétereinek vizsgálata statisztikai és geostatisztikai módszerekkel. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  • – Halmóczki Szabolcs: Környezetgeokémiai vizsgálatok Gyöngyösoroszi térségében. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  • – Lesták Ferenc – Nagy Zoltán – Thuma András – Unger Zoltán: Alkalmazhatók-e geostatisztikai módszerek magnetotellurikus mérések kiértékelésében? Magyar Geofizika, 35. évf. 1994. 1. sz. pp. 28-31.
  • – Szanyi János – Bizum Mihály: Kémiai elemek viselkedésének vizsgálata lápokban, félvariogramok segítségével. „A IV. Geomatematikai Ankét előadásaiból”, Szeged ’94.
  • – Unger Zoltán: Egy szénhidrogén mező telepadatainak geostatisztikai feldolgozása és földtani kockázatra vonatkozó elemzése. „A IV. Geomatematikai Ankét előadásaiból”, Szeged ’94.
  • – Strázsi Sándor: A sávolyi terület geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1994.
  • – Unger Zoltán – Kummer István – Kiss Péter: Pannon szeizmikus szekvencia vastagságok geostatisztikai elemzése és tektonikai jelentőségük. Magyar Geofizika 1996.
  • – MOL: Sabria W-1 (Tunézia) mélyfúrás adatainak geostatisztikai elemzése. Tanulmány. Budapest, 1996.
  • – MOL: Statisztikai vetőnyomozás Sabria térségében. Tanulmány. Budapest, 1998.
  • – MÁFI: Üveghuta térsége vízmegfigyelő kútjainak paramétereire vonatkozó geostatisztikai értékelés. Tanulmány. Budapest, 2000.
  1. Kolozsvári, G. – Zergi, I. – Füst, A.: Bányászati adatbankok. BKL-BÁNYÁSZAT 123. évf. 11-12. sz. 1990. pp. 717-719.)
  • – Hargitai Róbert: A hazai földtani és bányászati adatbázisok továbbfejlesztésének lehetőségei. Borsodi Műszaki Gazdasági Élet XXXV. évf. 1990. 2. sz.
  1. Füst, A.: A geostatisztikai feldolgozás eredményeinek kockázati vizsgálata. Földtani Kutatás XXXIII: évf. 4. sz. 1990. pp. 69-73.
  • – Zadravecz Csilla: A Ruzsa és Kiskunmajsa-Dél Szénhidrogénmezők geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1993.
  1. Füst, A. – Molnár, S.: Risk Analysis of Results Yielded by Geostatistical Data Processing. XXII. International Symposium APCOM TUB-DOKUMENTA-TION. Heft 51. Band II. Berlin, 1990. pp. 425-434.
  • – Hargitai Róbert: Geostatistical Study on Balinka Coal Field. CFSEG Diplom work, Ecole Nationale  Superieure des Mines de Paris (ENSMP), Centre de Geostatistique (CG), Fontaineblau, France, 1991.
  1. Füst, A. – Csóti, T. – Molnár, S. – Kun, A. – Koczka, G. – Lesták, F. – Makrai, L. – Börcsök, Lné. – ifj. Csóti, T. – Markó, L. – Martinkó, M. – Szabó, I.: A Balinka I. bányaterület telepparamétereinek geostatisztikai és kockázati vizsgálata. Kutatási zárójelentés, Magyarhoni Földtani Társulat Veszprém – Budapest, 1990.
  • – Lesták Ferenc: Márkushegy III. kutatási terület mélyfúrási adatainak geostatisztikai elemzése és földtani kockázati vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1. Füst, A. – Zelenka, T, – Kun, A. – Molnár, S. – Koczka, G. – Lesták, F. – Widder, A.: Az alsótelekesi gipsz és anhidrit előfordulás geostatisztikai vizsgálata. Kutatási zárójelentés, Magyarhoni Földtani Társulat Budapest, 1990.
  • – Lesták Ferenc: Márkushegy III. kutatási terület mélyfúrási adatainak geostatisztikai elemzése és földtani kockázati vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1. Juhász, A. – Füst, A. –Hegedűs, K. – Kun, A. – Lesták, F. – Markó, Iné. – Molnár, S. – Radócz, G.: Dubicsány tervezett szénbánya kockázatbecslése nettó jelenérték módszerrel, valamint a tektonikai vizsgálatok geostatisztikai értékelésének befejezése. Kutatási zárójelentés, Magyarhoni Földtani Társulat Budapest, 1990.
  • – Lesták Ferenc: Márkushegy III. kutatási terület mélyfúrási adatainak geostatisztikai elemzése és földtani kockázati vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1. Gutmann, G. – Janositz, F. – Takács, T. – Füst, A. – Molnár, S. – Koczka, G.: Geostatisztikai vizsgálatok a dorogi szénmedence lencsehegyi területén. BKL-BÁNYÁSZAT 123. évf. 2. sz. 1990. pp. 110-114.
  • – Vasady Kornélia: A dorogi szénmedence Lencsehegy 1. Telep geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1. Menz, J. – Göhler, E. – Füst, A. – Molnár, S. – Zergi, I.:  Beitrag zur Ermittlung und Berücksichtigung von Lagerungsstörungen bei der Lagerstätten-geometrisierung. Neue Bergbautechnik 20. Jg. Heft 6. 1990. pp. 201-203.
  • – Menz, Joachim: Gebirgs- und Lagerstättengeometrie, Monographie und Studienhilfe. Bergakademie Freiberg 1991, Textteil 153 S., Bildteil 44 S., Formelsammlung 31 S.
  1. Füst, A. – Molnár, S.: Risk Analysis of Results Yielded by Geostatistical Data Processing. XXII. International Symposium APCOM TUB-DOKUMENTATION. Heft 51. Band II. Berlin, 1990. pp. 425-434.
  • – Hargitai Róbert: Geostatistical Study on Balinka Coal Field. CFSEG Diplom work, Ecole Nationale  Superieure des Mines de Paris (ENSMP), Centre de Geostatistique (CG), Fontaineblau, France, 1991.
  1.       Füst, A. – Drazsdik, L. – Kun, A. – Molnár, S. – Koczka, G. – Lesták, F. –

Widder, A.: Zebegény – Vadaskert puha mészkő előfordulás geostatisztikai, informatikai és kockázati vizsgálata. Kutatási zárójelentés, Magyarhoni Földtani Társulat Budapest, 1991.

  • – Lesták Ferenc: Márkushegy III. kutatási terület mélyfúrási adatainak geostatisztikai elemzése és földtani kockázati vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1. Füst, A. – Kun, A. – Koczka, G. – Lesták, F. – Widder, A.: A Márkushegy III. bányaterület telepparamétereinek geostatisztikai vizsgálata. Kutatási zárójelentés, KBFI Budapest, 1991.
  • – Lesták Ferenc: Márkushegy III. kutatási terület mélyfúrási adatainak geostatisztikai elemzése és földtani kockázati vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1. Füst, A. – Koczka, G. – Kovács, J. – Kun,  A. –Lesták, F. – Widder, A.: A Lukács-fürdő Boltív-Malomtó forrás 1966-1989 évi mennyiségi és minőségi adatainak geostatisztikai feldolgozása. Oktatási segédlet, ELTE- KBFI Budapest, 1991.
  • – Lesták Ferenc: Márkushegy III. kutatási terület mélyfúrási adatainak geostatisztikai elemzése és földtani kockázati vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1. Füst, A. – Hidasi, J. – Kovács, J. – Kun, A. – Koczka, G. – Lesták, F. – Widder, A.: Prospect paraméterek geostatisztikai vizsgálata. Kutatási zárójelentés, ELTE Alkalmazott földtani tanszék, Budapest, 1991.
  • – Lesták Ferenc: Márkushegy III. kutatási terület mélyfúrási adatainak geostatisztikai elemzése és földtani kockázati vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  • – Vasady Kornélia: A dorogi szénmedence Lencsehegy 1. Telep geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1. Füst, A. – Sorossyné, S.F. – Fodor, B.. A földtani kutatási adatok információ-tartalma. BKL-BÁNYÁSZAT 124. évf. 9-10. sz. 1991. pp. 508-512.
  • – Vasady Kornélia: A dorogi szénmedence Lencsehegy 1. Telep geostatisztikai vizsgálata. ELTE szakdolgozat, Budapest, 1992.
  1.       Füst, A.: A komplex ásványvagyon-gazdálkodási rendszer CAD/CAM kapcsolatai. Tanulmány, KBFI, Budapest, 1991.
  • – Hargitai Róbert: Geostatistical Study on Balinka Coal Field. CFSEG Diplom work, Ecole Nationale  Superieure des Mines de Paris (ENSMP), Centre de Geostatistique (CG), Fontaineblau, France, 1991.
  1. Füst, A. – Katona, G.: Preparing the Hungarian Concession Activities. 16th World Mining Congress, The Mining Industry on the Threshold of XXI. Century 3. G-6. pp. 169-176. Szófia, 1994. szept. 12-16.)
  • – Katona Gábor: A hatékony ásványvagyon-gazdálkodási rendszer egyes elemei piacgazdálkodási körülmények között. PhD értekezés, Miskolc, 1998.
  1.      Füst, A.:  A bányahatóság átalakulása, megváltozott szerepe. BKL BÁNYÁSZAT 127. évf. 3. sz. 1994.

Izsó István: Magyar bányajog. Miskolci Egyetemi Kiadó, 2004.

  1. Füst, A.: A bányászati koncessziós rendszer hazai bevezetéséről. BKL BÁNYÁSZAT 127. évf. 6. sz. 1994.

–  Izsó István: Magyar bányajog. Miskolci Egyetemi Kiadó, 2004.

  1. Fazekas, J. – ifj. Podányi, T. – Füst, A. – Katona, G.: A XVI. Bányászati Világ-kongresszus és Kiállítás (Szófia, 1994. szeptember 12-16.). BKL-BÁNYÁSZAT 128. évf. 1995. 2. sz. pp. 156-159.
  • – Katona Gábor: A hatékony ásványvagyon-gazdálkodási rendszer egyes elemei piacgazdálkodási körülmények között. PhD értekezés, Miskolc, 1998.
  1. Füst, A. – Katona, G. – Kiss, F.: Possibilities for Linking the Different Mineral Data Base Systems of Hungary. The Mining Pibram Symposium 1997. The International Section on Mathematical Methods in Geology and the VI-th International Symposium on Application of Mathematical Methods and Computers in Mining, Geology and Metallurgy; Proceedings Volume MC (MC 6.).
  • – Katona Gábor: A hatékony ásványvagyon-gazdálkodási rendszer egyes elemei piacgazdálkodási körülmények között. PhD értekezés, Miskolc, 1998.
  1. Füst, A.: Geostatisztika. Eötvös Kiadó, Budapest, 1997. pp 427.
  • – Bodrog Csenge: Hidrológiai és hidrogeológiai paraméterekre történő térképszerkesztés krigeléssel. ELTE szakdolgozat, Budapest, 2001.
  • – Zöld Attila: A talajvíz változása és a szikesedés összefüggéseinek vizsgálata egy hortobágyi mintaterületen. ELTE szakdolgozat, Budapest, 2001.
  • – Czéh Róbert: A dinamikus faktoranalízis alkalmazási lehetőségei Duna-Tisza közi talajvízszint-megfigyelő kutakra. ELTE diplomadolgozat, Budapest, 2002.
  • – Kovács József: Hidrogeológiai – kémiai paraméterek elemzésének lehetőségei, adatelemző módszerekkel, az ércbányászatban. Elméleti összefoglalás. Kun-Trend Kft. 2002.
  • – Kovács Elza – Tamás János: A SURFER 7.0 alkalmazási lehetőségei a talajszennyezettség modellezésében. Agrárinformatika 2002. Debrecen, 2002. augusztus 27-28. pp. 445-448.
  • – Somogyi Ferenc: Műszaki rendszerek kockázatvizsgálatának elmélete és gyakorlata. Diplomamunka, Szent István Egyetem, Gödöllő, 2002.
  • – Kubinyi Zoltán: Dinamikus faktoranalízis alkalmazása a felső-Tisza-vidék területén létesített talajvízszint-megfigyelő kutak idősoraira. ELTE szakdolgozat, Budapest, 2004.
  • – Kovács József – Reskóné Nagy Mária – Kovácsné székely Ilona: Mintavételezés gyakoriságának vizsgálata tér-statisztikai függvénnyel a Velencei-tó példáján. Hidrológiai Közlöny 2005. 85. évf. 6. szám. 68-70.
  • – Kovács József – Kovácsné Székely Ilona: A minta értelmezési problémái: elmélet és gyakorlat. Földtani Közlöny, 136/1, (2006) Budapest, pp. 139-146.
  • – Agócs Róbert: Térstatisztikai és idősoros vizsgálatok talajvízszintekre a Duna-Tisza közén. Diplomamunka. Budapest, ELTE, 2006.

Geiger János: Szekvenciális gaussi szimuláció az övzátonytestek kisléptékű heterogenitásának modellezésében. Földtani Közlöny 136/4. 537-546 (2006) Budapest.

  • – Unger Zoltán: A vetőstatisztika és a fraktálgeometria kapcsolata. A Magyar Állami Földtani Intézet Évi jelentése, 2005.

–   Unger Zoltán: Vetőstatisztika és fraktálgeometria földtani alkalmazásai. PhD értekezés. Szeged, 2007. május 20.

– Geiger János: Szekvenciális gaussi szimuláció az övzátonytestek kisléptékű heterogenitásának modellezésében. Földtani Közlöny 136/4, 527-546. (2007) Budapest.

–  Geiger János: Geomatematika. JATEPress, Szegedi Egyetemi Kiadó, Szeged 2007.

– Zsuggel Márton: Európai ózonmérő hálózat idősorainak geostatisztikai és periódus vizsgálatai. Tudományos Diákköri dolgozat. ELTE TTK Földrajz- és Földtudományi Intézet. Budapest, 2007.

– Elek István szerk.: Térinformatikai gyakorlatok. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2007.

– Zsugel Márton: Európai ózonmérő hálózatok idősorainak geostatisztikai és periodikus vizsgálata. TDK dolgozat. ELTE Alkalmazott és Környezetföldtani Tanszék, 2007.

– Molnár Zoltán: Felszín alatti vizek modellezési tartományának és bearányosítási időszakának kijelölése geostatisztikai alapon. PhD. Értekezés  Budapest, 2009.

– Hatvani István Gábora, Kovács Józsefa, Barcza Márton, Kovácsné                  Székely Ilona, Jakusch Pál, Bernáth György: Adatelemző módszerek alkalmazásának feltételei és lehetőségei a felszíni és felszín alatti víz védelmében.

–   Jozsef Kovács, István Gábor Hatvani, Mrds. Székely Ilona Kovács, Pál   Jakusch, János Korponai: Key Questions of Sampling Freqqency Estimation, ont he Example of the Kis-Balaton water Protection System’s Data Series. Georgikon for Agriculture. A Multidisciplinary Journal in Agricultural Sciences. Volume 14. Number 1. pp. 53-67. 2011.

–   Jozsef Kovács, Péter Tanos, János Korponai, Ilona Kovácsné Székely, Károly Gondár, Katalin Gondár-Sőregi, István Gábor Hatvani: Analysis of Water Quality Data for Scientists. Water Quality Monitoring and Assesment. IN TECH Open Axes Publisher. Croasia, 2012. pp- 65-94.

–    József Kovács, Peter Tanos, János Korponai, Ilona Kovácsné Székely, Kátoly Gondár, Katalin Gondár-Sőregi, István Gábor Hatvani: Analysis of Water Quality Data for Scientists. Water Quality Monitoring ans Assesment. pp 65-94. ISBN: 978-953-51-0486-5

–  Hatvani István Gábor, Kovács József, Korponai János: Mintavételi gyakoriság optimalizálása variogram függvénnyel a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer példáján. Természetvédelmi Közlemények 18. pp. 202-210, 2012.

–   Kovácsné székely Ilona: Sokváltozós adatelemző módszerek alkalmazása környezettudományi feladatok megoldására (Habilitációs kérelem, Pannon Egyetem Georgikon Kar, meteorológiai és Vízgazdálkodási Tanszék, 2012.

  • – Kohán Balázs: GIS-alapú vizsgálat a Duna-Tisza közi homokhátság száradozásának témakörében Doktori értekezés 2014.
  • – Balázs KOHÁN and József SZALAI: Spatial analysis of the shallow groundwater level monitoring network in the Danube–Tisza Ridge using semivariograms Hungarian Geographical Bulletin 63 (4) (2014) 1–22.

DOI: 10.15201/hungeobull.63.4.2

–  Kovács József: Modern adatelemző eljárások ismertetése és alkalmazásuk       hidrogeológiai feladatok meholdására. Habilitációs dolgozat, 2015.

–  Unger Zoltán: Vetőstatisztika és fraktálgeometria. Globe Edit 2017. ISBM 978 3 330 80625 2

  1. Molnár, S. – Füst, A.: Környezet-informatikai modellek I. Szent István Egyetem, Kiadó Gödöllő, 2002. pp. 103.
  • – Somogyi Ferenc: Műszaki rendszerek kockázatvizsgálatának elmélete és gyakorlata. Diplomamunka, Szent István Egyetem, Gödöllő, 2002.
  • – Hatvani István Gábora, Kovács Józsefa, Barcza Márton, Kovácsné              Székely Ilona, Jakusch Pál, Bernáth György: Adatelemző módszerek alkalmazásának feltételei és lehetőségei a felszíni és felszín alatti víz védelmében.
  • – – Hatvani István Gábor, Kovács József, Korponai János: Mintavételi gyakoriság optimalizálása variogram függvénnyel a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer példáján. Természetvédelmi Közlemények 18. pp. 202-210, 2012.
  • – Kovácsné székely Ilona: Sokváltozós adatelemző módszerek alkalmazása környezettudományi feladatok megoldására (Habilitációs kérelem, Pannon Egyetem Georgikon Kar, meteorológiai és Vízgazdálkodási Tanszék, 2012.
  • – Balázs KOHÁN and József SZALAI: Spatial analysis of the shallow groundwater level monitoring network in the Danube–Tisza Ridge using semivariograms Hungarian Geographical Bulletin 63 (4) (2014) 1–22.

DOI: 10.15201/hungeobull.63.4.2

  1. Füst, A.: A pillérméretezés hagyományos és új megoldásai. BKL Bányászat 2002. (1355. évf.) 4. sz. pp. 338-343.

– Dr. Barátosi Kálmán: A bányatelek – mint jogi fogalom – a bányatérképen, a megállapító határozatban és a valóságban. XLVIII. Bányamérő továbbképző és tapasztalatcsere kiadványa. Szolnok-Szajol, 2009.

– Dr. Barátosi Kálmán: A bányatelek – mint jogi fogalom – a bányatérképen, a megállapító határozatban és a valóságban. BKL- BÁNYÁSZAT 142. évf. 6. szám. pp. 2-9.

  1. Füst, A.: Short Cource od Geostatistics. Szent István University, Department of Informatics 2002.

– József Kovács, János Korponai, Ilona Székely Kovács, István Gábor Hatvani: Introducing sampling frequency estimation using variograms in water research with the example of nutrient loads int he Kis-Balaton Water Protection System (W Hungary. Ecological Engineering 42 237-243.

–   Jozsef Kovács, István Gábor Hatvani, Mrds. Székely Ilona Kovács, Pál   Jakusch, János korponai: Key Questions of Sampling Freqqency Estimation, ont he Example of the Kis-Balaton water Protection System’s Data Series. Georgikon for Agriculture. A Multidisciplinary Journal in Agricultural Sciences. Volume 14. Number 1. pp. 53-67. 2011.

– Hatvani István Gábor, Kovács József, Korponai János: Mintavételi gyakoriság optimalizálása variogram függvénnyel a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer példáján. Természetvédelmi Közlemények 18. pp. 202-210, 2012.

– Kovácsné székely Ilona: Sokváltozós adatelemző módszerek alkalmazása             környezettudományi feladatok megoldására (Habilitációs kérelem, Pannon Egyetem Georgikon Kar, meteorológiai és Vízgazdálkodási Tanszék, 2012.

  1.   Füst. A.: Short course of geostatistics (manuscript) Szent István Egyetem,  Gépészmérnöki Kar, Informatika Tanszék, Gödöllő, 2004.

– István Gábor Hatvani, Norbert Magyar, Mathias Zessner, József Kovács, Alfréd Paul Blasche: The Water Framework Directive: Can more information be extracted from graundwater data? A case study of Seewingel, Burgeland, erste Ausztia. Hydrogeology Journal (2014) 22:779-794.

– Kovács József: Modern adatelemző eljárások ismertetése és alkalmazásuk hidrogeológiai feladatok meholdására. Habilitációs dolgozat, 2015.

  1.       Molnár, S. – Füst, A.: Környezetinformatikai modellek Szent István Egyetem, Gödöllő. 2004

József Kovács, János Korponai, Ilona Székely Kovács, István Gábor Hatvani: Introducing sampling frequency estimation using variograms in water research with the example of nutrient loads int he Kis-Balaton Water Protection System (W Hungary. Ecological Engineering 42 237-243.

– Kovács József: Modern adatelemző eljárások ismertetése és alkalmazásuk hidrogeológiai feladatok meholdására. Habilitációs dolgozat, 2015.

  1.       Füst, A. – Hargitai, R.: A jövő potenciális energiaforrásai. Magyar Tudomány  267. (2007) évfolyam 1. sz. 62-72.

– Kovács Ferenc: Energiaigények, az energiahordozók várható arányai a XXI. Században. BKL- Bányászat. 140. évfolyam, 2. sz. 13- 21,

– Kovács Ferenc: A megújuló energiafajták várható arányai az energiaigények kielégítésében. Magyar Tudomány 2007/11. 1446 o.

– Kovács Ferenc: Role and Expectable Rate of Renewable Energy Sources int he Energy Supply. Lucrąrile Ştiinţifice ale Sinpozioului Internaţional Multidisciplinar „UNIVERSITARIA SIPRO” 2008. 16-17 octobrie 2008. p 62-70.

  1.       Füst, A. – Hargitai, R.: Az energiabázis változása és a szén jövője. BKL-Bányászat. 240. évf. 2. sz. 6-12.

– Livo László: Életünk az energia. BKL-Bányászat. 141. évfolyam 6. sz. 20-23.

–   Kovács Ferenc: A nemzeti energiastratégia (2030) kapcsán ismét egyszer a CO2 és a szén szerepéről. BKL-Bányászat 145. évfolyam 1. sz. 2 – 11.

  1.       Füst, A.: A felszínsüllyedés és a veszélytelen mélység a szénhidrogén  bányászatban. XLVII. Bányamérő továbbképző és tapasztalatcsere Esztergom-OKTÁV, 2008. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület kiadványa. Felelős kiadó: Dr. Barátosi Kálmán. Budapest, 2008.

– Dr. Barátosi Kálmán: A bányatelek – mint jogi fogalom – a bányatérképen, a megállapító határozatban és a valóságban. XLVIII. Bányamérő továbbképző és tapasztalatcsere kiadványa. Szolnok-Szajol, 2009.

  1.  Molnár S., Füst A., Szidarovszky F., Molnár M., 2010. Környezetinformatikai modellek. Szent István Egyetem, Gödöllő, 191p.
  • – Hatvani István Gábora, Kovács Józsefa, Barcza Márton, Kovácsné              Székely Ilona, Jakusch Pál, Bernáth György: Adatelemző módszerek alkalmazásának feltételei és lehetőségei a felszíni és felszín alatti víz védelmében.
  • – József Kovács, János Korponai, Ilona Székely Kovács, István Gábor Hatvani: Introducing sampling frequency estimation using variograms in water research with the example of nutrient loads int he Kis-Balaton Water Protection System (W Hungary. Ecological Engineering 42 237-243.
  • – Hatvani István Gábor, Kovács József, Korponai János: Mintavételi gyakoriság optimalizálása variogram függvénnyel a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer példáján. Természetvédelmi Közlemények 18. pp. 202-210, 2012.
  • – Kovácsné székely Ilona: Sokváltozós adatelemző módszerek alkalmazása környezettudományi feladatok megoldására (Habilitációs kérelem, Pannon Egyetem Georgikon Kar, meteorológiai és Vízgazdálkodási Tanszék, 2012.
  • – Balázs KOHÁN and József SZALAI: Spatial analysis of the shallow groundwater level monitoring network in the Danube–Tisza Ridge using semivariograms Hungarian Geographical Bulletin 63 (4) (2014) 1–22.

DOI: 10.15201/hungeobull.63.4.2

 

  1. Füst, A., Geiger, J.: Monitoring tervezés és értékelés gteostatisztikai módszerekkel I.: Szakértői véleményen alapuló „igazoló” mintázás geostatisztikai támogatása. Földtani Közlöny 140 vol. 3. Sz. pp. 303-312. 2010.

–   Jozsef Kovács, István Gábor Hatvani, Mrds. Székely Ilona Kovács, Pál   Jakusch, János korponai: Key Questions of Sampling Freqqency Estimation, ont he Example of the Kis-Balaton water Protection System’s Data Series. Georgikon for Agriculture. A Multidisciplinary Journal in Agricultural Sciences. Volume 14. Number 1. pp. 53-67. 2011.

– Hatvani István Gábor, Kovács József, Korponai János: Mintavételi gyakoriság optimalizálása variogram függvénnyel a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer példáján. Természetvédelmi Közlemények 18. pp. 202-210, 2012.

– Norbert Magyar, Balázs Trásy, Gyula Kutrucz, Mária Dinka: Delineating Water Bodies on the Hungarian Side of Lake Fertő/Neusiedler See. J. Geiger, E. Pál-Molnár, Tomislav Malvic edit.: Theories and Applications in Geomathematics. GEOLITERA 2013.

– Gábor Szatmáti: Optomozation of Sampling Configuration by Spatial Simulated Annealing for Mapping Soil Variables. 6th Croatian-Hungarian and 17th Hungarian geomathematical congress. Geomathematics – from theory to practice (Editors: Marko Cvetkovic, Kristina Novak Zelenika and János Geiger; ISBN 978-953-95130-8-3) Opatija, 21-23. May, 2014.

– István Gábor Hatvani – Zoltán Kern: Spatiotemporal Patterns of Antarctic Stable Water Isotope Records. 6th Croatian-Hungarian and 17th Hungarian geomathematical congress. Geomathematics – from theory to practice (Editors: Marko Cvetkovic, Kristina Novak Zelenika and János Geiger; ISBN 978-953-95130-8-3) Opatija, 21-23. May, 2014.

  • – Kohán Balázs: GIS-alapú vizsgálat a Duna-Tisza közi homokhátság száradozásának témakörében Doktori értekezés 2014.
  • – Kovács József: Modern adatelemző eljárások ismertetése és alkalmazásuk hidrogeológiai feladatok meholdására. Habilitációs dolgozat, 2015.
  1. Füst, A.: A természeti folyamatok monitoring hálózatainak tervezése és működtetése BKL-Bányászat 144 (2) , 19-25. 2011.

– Kohán Balázs: GIS-alapú vizsgálat a Duna-Tisza közi homokhátság száradozásának témakörében Doktori értekezés 2014.

  • – Balázs KOHÁN and József SZALAI: Spatial analysis of the shallow groundwater level monitoring network in the Danube–Tisza Ridge using semivariograms Hungarian Geographical Bulletin 63 (4) (2014) 1–22.

DOI: 10.15201/hungeobull.63.4.2

– Kovács József: Modern adatelemző eljárások ismertetése és alkalmazásuk hidrogeológiai feladatok meholdására. Habilitációs dolgozat, 2015.

  1. Füst, A.: Calibration of Monitorig Systems. Nev Horizonts in Central European Geomarhamatics, Geostatistics and Geoinformatics. (Edited by János Geiger, Elemér Pál-Molnár, Tomislav Malvić) Geolitera Publishing House. Institute of Geosciences, University of Szeged, Hungary. Szeged, 2012. pp. 11-15.

– Gábor Szatmáti: Optomozation of Sampling Configuration by Spatial Simulated Annealing for Mapping Soil Variables. 6th Croatian-Hungarian and 17th Hungarian geomathematical congress. Geomathematics – from theory to practice (Editors: Marko Cvetkovic, Kristina Novak Zelenika and János Geiger; ISBN 978-953-95130-8-3) Opatija, 21-23. May, 2014.

  1. Füst, A., Geiger, J.: Monitoring tervezés és –értékelés geostatisztikai módszerekkel II. Monitorong hálózatok kalibrációja. Kézirat.

–   Jozsef Kovács, István Gábor Hatvani, Mrds. Székely Ilona Kovács, Pál   Jakusch, János Korponai: Key Questions of Sampling Freqqency Estimation, ont he Example of the Kis-Balaton water Protection System’s Data Series. Georgikon for Agriculture. A Multidisciplinary Journal in Agricultural Sciences. Volume 14. Number 1. pp. 53-67. 2011.

  • – Balázs KOHÁN and József SZALAI: Spatial analysis of the shallow groundwater level monitoring network in the Danube–Tisza Ridge using semivariograms Hungarian Geographical Bulletin 63 (4) (2014) 1–22.

DOI: 10.15201/hungeobull.63.4.2

  1. Molnár, S. – Füst, A. – Molnár, M. – Czenky, M.: Környezeti folyamatok   modellezése. Szent István Egyetemi Kiadó. 2014. pp.263. ISBN: 978-963-269-423-8.

                            – Zsolt BODAI, Csaba KIRCHKKESZNER, Márton NOVÁK, Zoltán NYIRI, József KOVÁCS, Norbert MAGYAR, Béla IVÁN, Tamás RIKKER, Zsuzsanna EKE: Migration of Tinuvin P and Irganox 3114 into milk and the corresponding aurhorised food stimulant. Food Additivies & Contaminants: Part A, 2015

http://dx.doi.org/10.1080/19440049.2015.1055523