Karancs
A Karancsról, a palóc Olimposzról, számtalan legenda szól, melyek az ősi időktől napjainkig, csodás történésekről mesélnek. Aki hallja őket, úgy érzi, igaz dolgokról beszélnek a regösök[1]. Mesék szólnak a Kápolnahegyről, Szent Margitról, meg azokról a történelmi viharokról, amelyek az Árpádok idejében, meg aztán a közelmúltban is megrázták az itt élők lelkét. Kegyetlen és igazságtalan idők voltak ezek.
Ezt a könyvet lapozgatva, az olvasó gondolatban visszarepülhet IV. Béla király idejébe, és egy somoskői legénynek, Juhászfia Mihálynak, a király apródjának kalandos és romantikus történetén keresztül megtapasztalhatja az ország állapotát a tatárdúlás idején, és tanúja lehet az újjászületésnek. Részt vehet a Karancson a Margit kápolna avatásán, de még Janina kisasszony és Mihály úr esküvőjén is. Fontos dolog ez a visszatekintés, mert ahogyan gyökér nélkül nem létezhet egyetlen növény sem, úgy az ember is megszűnik embernek lenni, ha nincs mibe kapaszkodnia. A ma élőknek ismerni és tisztelni kell a múltat, mert a múlt az ember éltető gyökere. Ha azt szeretnénk, hogy utódaink is igazi palócok és jó magyarok maradjanak, akkor bizony gondoznunk és ápolnunk kell a gyökereinket. Ebből a célból íródott ez a könyv is, amelyhez ez úton kíván jó olvasást a szerző
[1] regös – mesemondó, énekmondó