Pécskő
A XI. század második felében, az Árpád utódok a trónért folyó harcokkal voltak elfoglalva. Amíg a nagyok torzsalkodta, az ország állapota egyre romlott, a nép meg szegényedett. Rablóbandák garázdálkodtak mindenfelé. Kiskirályok születtek, ezek egész országrészeket tartottak magukénak, a nép pedig csak azzal volt elfoglalva, hogy életben maradjon, és éhen ne haljon.
Ebben a tragikus időszakban Pécskőn is feltűnt két ember, egy magát Sándornak nevező magyar, és egy Rudolf nevű német, akik Pécskő hegyén felépítették saját rablófészküket. Követték az „Add meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené” elvet, de közben saját pecsenyéjüket is, gondosan sütögették. Tették ezt mindaddig, amíg László királlyal össze nem akasztották a bajszukat. A király eltörölte a törvénytelen kiskirályságot és a késői utódok már csak annyit tudtak a dologról, hogy a Pécskő csúcsán egykor rablóvár volt, de annak a bizonyos Sándornak és Rudolfnak a tettei a feledés homályába vesztek. A könyvben újra élet költözik a Pécskő hegyére, életre kelnek az elfeledett szereplők, és a regény vissza viszi az olvasót Salamon király kaotikus korszakába.